Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1992. október, III. évfolyam, 10. szám »


Map és Hep ezredik bizonyossága

Hap és Hep ezredik bizonyossága
Semleges, blőd mese. Feszes ívű, egyirányú. Jelentésgazdag, de túl hagyományosan az. Ettől problémátlan, félreérthetetlen, majdnem érdektelen. Seholnemvolt, steril helyszíne bárhová, bárhol könnyen elképzelhető. Jelentését tetszés szerint dúsíthatom szimbólumokkal. Ez az az útkereszteződés! A bármelyik, mely véletlenszerűen itt is hármasút. Tudatunkban Vörösmarty által fontos fórummá, mindnyájunk egyik legfontosabbikává rangosított konfiguráció... Ahol, ím, a Mesélő mesélni kezd... Merészen, pontosan helymegjelöléssel indít – csakis így töltheti be szigorúan értelmezett szerepet. Hogy sajátos módon meghatározzon és behatároljon, keretet teremtsen a banalitásoktól hemzsegő, verbális adogatásnak, a feleselő párbeszédtöredékeknek, értelemkereső és létértelmező kísérleteknek. Melyeknek során Hap és Hep, az egytagú, bohócnevű, nemtelen baráti páros ezredszerre álmodozik, képzelődik, emlékezik és fontoskodik mindennapjaikról, az életükről... Jelentős vagy csakis általuk jelentőssé túlzott mozzanatairól, mesébe illő lehetetlenségeiről, illetve ezek esetleges következményeiről (pl. milyen hatása lehetne a fiktív pénzesőnek?), kilátástalan semmiségeiről, csodává sohasem magasztosult, szürke történéseiről. Sehol semmi fontos, színes, érdekes, feltűnő vagy lelkesítő... Patthelyzet. Az értéknélküliség világában, a várakozás meddő, mégis eleve ígéretteljes állapotában, természetesen célirányultság nélkül, a tett és következményeként az elkerülhetetlen megtörténés kényszerének hatása alatt. Egyértelmű és indokolt a páros kétségbeesés: semmi az, amit életükben elértek; haláluk után senki sem fog emlékezni rájuk; semmi érdekes nem történt soha velük! Vigasznak kevés, hogy éltek, és többek között... pecáztak. Herosztrátosz tettét felemlegetik, bár példáját meg- és elvetik. Főleg mert nem tudják megbocsátani neki, hogy oly méltánytalanul vette el tőlük és előlük minden hasonlóan értelmetlen, kétségbeesetten értelmet és igenis valamiféle értéket teremteni kívánó cselekvés esélyének méltóságát pusztán sorsadta kényelmes előnyének köszönhetően: oly korban született, hogy elsőként hajthatta végre esztelen tettét... Haphepék újrapergetik, szavaik által változatlanul megtörténtté játsszák a lehetőségeiben gazdag, ám emlékeikben a megelevenedett, valóságosnak tekinthető közegben elkerülhetetlenül csenevésszé banalizálódott folyamatsort. A mindennapok monotóniáját leképező jelentéktelenséget, ennek minden nyűgét és a benne rejlő bizarr harmóniát, életük nyomasztó kiszámíthatóságát.
A Varázsló ajánlata, melyet Hap a tét nagyságának ellenére – „egy élete, egy halála” – gondolkodás nélkül elfogadott, a merev játékszabályok szorításában el is veszejthetné őt, botor vállalkozót, hiszen alkalmatlannak bizonyult. Bármilyen bátran próbálkozott, mégiscsak képtelen volt az emberiséget leginkább üdvözítő, értelmes és legeslegfontosabb tettet kitalálni, illetve felelőssége teljes tudatában eldönteni, mi legyen az.
Az időhöz kötött jellegénél fogva is mesei vágy-alkut (hajnalhasadásig!) Hap viszonyulás-rendszerének váratlan átalakulása másítja meg. Emlékeiben, gondolataiban a megfeszített szelekciós kísérlet erős értékteremtő mozzanatnak, pontosabban bizonyos értékeket általa és általunk egyaránt felismertető mozzanatnak minősül. A Semmi, amennyit életükben elértek, nem az a semmi, melyen keseregtek... Ráébred (utóbb kétségtelenül Hep is megteszi majd), hogy pecázni nagyszerű dolog, és egyáltalán... Eladdig mit sem veszítettek, de szinte mindent elveszíthettek volnál... Valószínűnek véli, nincs egyetlen, mint ahogy nincs végzetes vagy kizárólagos, az emberiséget feltétlenül és minden áron egy bizonyos idealizált boldogság állapotába kényszerítő vagy jóságosan terelő cselekedet, melyre ő, Hap vagy bárki más vállalkozhatna. Viszont azáltal, hogy talán éppen ezredszerre emlékezett, képzelődött és „fontoskodott”, e lehetőségek elvesztésének veszélye megérlelte és megváltoztatta gondolkodását, értéket adatott vele a jelentéktelenként lebecsült értéktelen részleteknek, a semminek becsmérelt, csak mert ezerszer át- és megélt pillanatoknak.
Okos húzás a Varázsló részéről az újabb, közvetett értékfelismertető gesztusa, hogy eltekintett a téttől, a szerződésbe foglaltaktól, hogy Hapot mégis életben hagyta, élni hagyta, és főleg, hogy eljárásának motivációját újabb fizikai megjelenés nélkül sikerült kételymentesen tudatosítania legalább a páros e bátrabbik egyedével. Katarzis elmarad. Haphepék sietnek haza. Ezeregyedszerre. Nagy örömmel, mert megtehetik. A Mesélő pedig ismételten feleleveníti számunkra a tündérmese színhelyét. Mintha ismét újrakezdettethetne valamit, mintha ezeregyedszerre felismertethetné a mindenkori vagy épp egy újabb Haphep párossal ugyanazt, amit az iméntiekkel Hogy...
(Dorde Lebovic: Az ezredik éjszaka c. egyfelvonásosa in: A játszma vége. Európa, 1989.)
MEDGYESI EMESE


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék